A napvitorla, mint árnyékolóeszköz, az utóbbi két évtizedben vált igazán népszerűvé, de alapötlete korántsem új. Az ókori kultúrák – például a rómaiak és a görögök – már használtak textilből készült, kifeszített árnyékolókat, főként piactereken vagy amfiteátrumokban. Az ilyen kezdetleges napvitorlák célja ugyanaz volt, mint ma: megvédeni az embereket a napsugárzástól, miközben nyitott térben maradhatnak.
A modern értelemben vett napvitorla az 1990-es évek végén, főként Ausztráliában és Új-Zélandon kezdett elterjedni, ahol az UV-sugárzás különösen erős és szükség volt esztétikus, ugyanakkor hatékony árnyékolástechnikára. Innen indult el világhódító útjára és vált gyorsan népszerűvé Európában is, különösen a mediterrán térségekben, majd Közép-Európában.
Az elmúlt években a napvitorla technológiája rengeteget fejlődött. Ma már UV-szűrős, vízlepergető, penészálló és tűzálló anyagokból készülnek, miközben a design is kiemelt szerepet kap. Megjelentek az automata feszítőrendszerek, motoros vezérlésű szerkezetek és az okosotthon-rendszerekbe integrálható árnyékolók is. Az újítások célja nemcsak a funkcionalitás, hanem az energiatakarékosság és a kényelem növelése is. A napvitorla ma már nem csupán praktikus eszköz, hanem a kültéri terek stíluseleme is legyen szó teraszokról, kávézók udvaráról vagy akár közterekről.
